Utolsó jelentés Annáról
Utolsó jelentés Annáról
A temetetlen halott, a Kisvilma – Az utolsó napló, a Szép lányok, ne sírjatok!, és az Örökbefogadás című filmek rendezőjének új filmjét október 15-én mutatják be. Mészáros Márta az Utolsó jelentés Annáról című új filmje nagyszerűen illeszkedik a Kossuth-díjas rendező eddigi filmjeinek sorába, hiszen ezúttal is egy női sors elevenedik fel a vásznon. A híres Napló-trilógia és a Nagy Imre-film után továbbra is a huszadik századi magyar történelemben keresi hőseit. Ez alkalommal annak a Kéthly Annának az életét ismerhetjük meg, akit a rendező szerint senki sem ismert igazán, pedig valójában egy sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel. Az utolsó jelentés azonban nem pusztán egy történelmi film. Nem Kéthly Anna kivételes politikai pályafutására fókuszál, hiszen főszereplőit nem csak a fontos történelmi pillanatok átélése közben láthatjuk, hanem megismerhetjük magánéletüket is. Így a rendező nagy hangsúlyt fektetett az emberi sorsokra, a magánélet és a korabeli hétköznapok bemutatására. A filmben jelentős szerepet kapnak a szerelem és a hitvallás, a mindennapos árulások és a kivételes hűség összecsapásai. A filmnek fontos elemei a kalandos életutakra jellemző krimiszerű izgalomkeltés és a szerelmes filmek felkavaró érzelemgazdagsága. A valós tényeken alapuló – ám fikciós elemekkel tarkított - történet főhőse az irodalmár Péter (Fekete Ernő), azt a feladatot kapja a titkosszolgálattól, hogy menjen ki Brüsszelbe, lépjen kapcsolatba az emigrációban élő idős szociáldemokrata politikussal, és hozza haza.
Kéthly Anna (Eszenyi Enikő), a Nagy Imre kormány államminisztere1956 óta harcol a forradalom emlékéért, a Kádár-rendszer igazi arcának, valódi természetének leleplezéséért. Kettejük találkozása igazi szellemi párbaj, amelyen keresztül régi emlékek, mélyen eltemetett érzelmek kerülnek felszínre, ezáltal idézve fel a nézőben egy régvolt történelmi korszak emlékét. Péter az asszonyon keresztül felfedez egy másik Magyarországot. Hiszen kezdetben ő győzködi Annát arról, hogy térjen haza, úgysem fog semmi megváltozni, ne legyen továbbra is illúzióinak rabja, végül azonban a fiatalember hite inog meg. A korabeli díszletek között játszódó első magyar besúgótörténet nagyszerűen és érzékletesen ábrázolja a hetvenes évek magyar társadalmát, annak különös légkörét. Ehhez jön hozzá a páratlan színészi alakítás. Szemtanúi lehetünk Eszenyi Enikő hihetetlen átalakulásának a fiatal majd idős Kéthly Anna szerepében. Fekete Ernő kiváló partner mindebben, mesteri a kissé rezignált Péter alakjában. A további szerepekben olyan nevekkel találkozhatunk, akik már önmagukban is garanciát jelentenek egy igényes és élvezetes film-élményhez: a filmben láthatjuk többek között Cserhalmi Györgyöt, Kováts Adélt, Szilágyi Tibort, Hámori Gabriellát, Hollósi Frigyest vagy Básti Julit.
Szerepéhez fiatalodott és öregedett Eszenyi Enikő
- Mészáros Márta új filmjében teljes átalakuláson ment át a színésznő -
Eszenyi Enikő évtizedeket átívelő szerepet kapott Mészáros Márta új, Utolsó jelentés Annáról című filmjében. A színésznő Kéthly Annát, a szociáldemokrata politikusnőt alakítja, húszas éveitől kezdve egészen öregkoráig. Annak ellenére, hogy Eszenyi Enikő számára nem volt ismeretlen a feladat, sokat kellett tanulnia önmagáról, és az öregségről is.
Hihetetlen átalakuláson megy át Eszenyi Enikő Mészáros Márta új, Utolsó jelentés Annáról című filmjében. A színésznő játssza a szociáldemokrata politikusnőt, Kéthly Annát, fiatalkorától kezdve egészen hetvenéves koráig.
A színésznő korábban már találkozott ehhez hasonló feladattal. Egészen fiatalon - még szinte be sem fejezve a főiskolát - kellett eljátszania Az élet muzsikája - Kálmán Imre című filmben a zeneszerző feleségének kétszer annyi idős figuráját. Kéthly Anna szerepe azonban minden eddiginél nagyobb kihívásnak bizonyult.
„Sokat kellett néznem magam a tükörben, hogy rájöjjek, milyen lehetek öregnek.” – mondta a színésznő a rendkívül összetett szerep kapcsán. „Nem könnyű egy sokkal fiatalabb figurát eljátszani, az öregség pedig olyan állapot, amit egy nő csak nagyon nehezen képes feldolgozni.” – tette hozzá Eszenyi.
Eszenyi Enikő igyekezett minél jobban megismerni Kéthly Annát, aki Mészáros Márta szerint egy igazán sokszínű, érdekes nő volt, lenyűgöző egyéniséggel. A színésznő rengeteg korabeli híradót nézett, és elolvasta a politikusnő naplóját. Még egy öregek otthonába is ellátogatott, hogy többet tudjon meg az idős emberek lelkivilágáról, hiszen a film nagy részében az idős Kéthly Anna életét láthatjuk megelevenedni, a szó szoros értelmében, ugyanis a sminkmestereknek és saját színészi eszköztárának köszönhetően Eszenyi fantasztikusan jeleníti meg az idős asszonyt.










Az Utolsó jelentés Annáról című film premierjén készűlt képek