Dukai Regina sárga vacsorát főzött
Kedden Dukai Reginára került a sor a Hal a tortán második elődöntőjének sztárszakácsai között. Az énekesnőnek sárga színű ételeket kellett tálalnia, így legfontosabb hozzávalóknak a kukoricát, ananászt, és a sárga színű sajtot használta.

Dukai Regina asztalára csak sárga ételek kerülhettek a Hal a tortán második elődöntőjében. A csinos énekesnő ügyesen válogatta össze a hozzávalókat, bár végig úgy érezte, hogy meg van kötve a keze, és még olyan ételt is tálalt, ami neki nem tartozik feltétlenül a kedvencei közé. „A főételként kínált csirkét ananásszal és kukoricával sütöttem meg, bár én a sós-édes párosításokat nem annyira kedvelem. De a lényeg az volt, hogy a többieknek ízlik-e, ebben pedig úgy tűnt, nem volt hiba – állapította meg Regina. Az előkészületeknél egyébként jobban izgult, mint valaha, ezért még szakács testvérét, Gergőt is megkérte, hogy segítsen be neki.

Az este kimenetelével végül Regina elégedettebb volt, mint gondolta. „Tényleg fantasztikus társaság gyűlt össze. Általában nem szeretem az úgymond kötelező összejöveteleket, ahol nem azokkal az emberekkel lehetek együtt, akik igazán közel állnak hozzám. De ezúttal igazán kellemes meglepetés ért. Mindannyian már reggeltől kezdve azt vártuk, hogy este találkozhassunk. Szomorú is vagyok, hogy csak 5 estét tölthettem el ezzel a kis társasággal.”






